Kiemelkedően Közhasznú Szervezet


A Baptista Szeretetszolgálat jelképes örökbefogadási programja 2001-ben született meg abból az elhatározásból, hogy támogatót keresünk a kambodzsai Magyar-Francia Barátság árvaház 188 kis lakójának. Közel két hét alatt minden gyermek támogatóra talált, öt évvel később pedig már több mint 10000 támogató segített mintegy 5000 gyermeket a világ 12 országában.

ErdélyIndiaKambodzsaKongó
MalawiMongóliaSri LankaUkrajna
VajdaságVietnám


Felhívás
Sri Lankai Felhívás

Segítsen Ön is egy srí-lankai gyermeket!

Két éve sújtott le a cunami, és azóta nagyon sok minden történt a magyar támogatóknak köszönhetően. Egy éven keresztül segítettek magyarok ezrei egy-egy srí-lankai árvát, közösségi támogatásuk lehetővé tette két árvaház megnyitását, számos iskola folyamatos segítését, lakóházak építését, felújítását több tízmillió forint értékben, valamint víz-, kút- és csatornatisztítási munkák elvégzését. Ezt egészítette ki az a megszámlálhatatlan segélycsomag és szeretet, ami innen, Magyarországról érte el a szigetet.

Most, 2007 küszöbén, jóval a segíteni akarás első nagy rohama után, újra felhívjuk Önöket arra, hogy támogassanak egy Sri lankai gyermeket! Egy olyan fiút vagy lányt, akit tragikusan érintett a szökőár, és ma egy őt gondozó intézmény, árvaház, gyermekotthon vagy iskola segítségére szorul.

A Baptista Szeretetszolgálat elkötelezte magát amellett, hogy ezt a fajta támogatást még hosszú évekig folytassa Srí Lanka borzalmakat átélt gyermekei között.

Gál Dávid
Programvezető
Baptista Szeretetszolgálat



ONLINE Adományozás


Legfrissebb híreink

[Összes hír megjelenítése]
Kambodzsa
nincs címe
2007-07-11 13:15

A Neoplan és a Kiepe cégek kooperációjában készült jármű autóbuszként és trolibuszként is közlekedik

részletek >>



Gyerekek
Fogadj örökbe

Adatmódosítás
Email:
Jelszó:
[Elfelejtette a jelszavát?]

spacer
Szeretettel köszöntjük Önt a 'Fogadj örökbe' programban!


A világ tizenhat országában, több mint négyezer kisgyermeken segítünk jelképes szülői gondoskodással, kézzelfogható pénzbeli támogatással. Ha Ön is úgy akarja, még több ember sorsa fordulhat jobbra. Nem mindenható ez a program. Azonban tény, hogy esélyt jelent a túléléshez, egy értelmes élethez olyan országokban, ahol a meleg étel, az iskola, az otthon csak keveseknek adatik meg. Egy összvonalas budapesti bérlet árának, vagy a munkahelyi étkezési jegy értékének feléért bárki gondot viselhet egy kisgyermekre, akinek ez az adomány az életben maradás záloga lehet. Konkrét emberről, arcról, névről van szó akivel, ugyan valószínőleg sosem találkozhat személyesen, de akinek életútját nagyon is meghatározza az Ön nagylelkű támogatása. Háromezer forint nem kis pénz. Például, Indiában vagy a program bármely országában havi háromezer forint az esély nemzetközi fizetőeszköze.

Gál Dávid, programvezető